Kialakulásuk egészen i.e 3000 körülig visszanyúlik Görögországba és Egyiptomba. Az első néhány száz évben gyékényből készítették a gyertyákat. Óvatosan felvágták a növényeket, hogy a belső része sértetlen maradjon. Ezt kiszárították, majd növényi vagy állati zsiradékba áztatták és hagyták megkeményedni. Ezeket különböző tartókba helyezték, azonban nem volt túl praktikus, mivel elég kevés fényt adott, folyamatosan figyelni kellett, a kanócot vissza kellett vágni stb. Ezért elkezdtek juh- és marhafaggyút használni, ami praktikusabb volt elődjénél, azonban nagyon kormozott és elég kellemetlen szaga is volt. 

Az első faggyúgyertyákat Rómában öntötték i.e 500 körül. Később már különböző természetes zsiradékot és viaszt is, eleinte még méhviaszt, használtak. Rómában viszont a faggyú volt a kedveltebb, hiszen a méhviasz tiltott volt. Kínában különleges anyagot használtak, ugyanis i.e 200 körüli maradványokat találtak a régészek, amik bálnazsírból készültek. A növényi zsiradékból valókat pedig rizspapír-hengerbe helyezték, hogy nagyobb hatást érjenek el világítás tekintetében. 

Kicsit előrehaladva az időben, a 4. században egy mérföldkőhöz ért a gyertya gyártás, hiszen Nagy Konstantin római császár kötelezővé tette a használatukat a templomi szertartásokon. A gyertya keresztény szimbólumként Jézus jelképe, illetve a szentháromság megtestesülése a láng, kanóc és viasz egységében. Később a középkorban már a gyertyák lettek a legelterjedtebb fényforrások, és a 13. századtól Angliában és Franciaországban önálló gyertyaöntő céhek is létrejöttek, aminek keretén belül házról házra jártak és a konyhában fennmaradt zsiradékból öntöttek ott helyben gyertyákat.

A második mérföldkő az 1830-as években jött el, amikor feltalálták a gyertyaöntő gépet, így sokkal olcsóbban hozzájuthattak az emberek. A géppel óránként 1500 darabot lehetett gyártani, így megkezdődött a gyertyák tömeggyártása. A századfordulón a faggyúgyertyák teljesen eltűntek, a sztearin és a parafin vette át a helyüket.