Még az iszlám előtti mitológiában, a dzsinneket emberek szellemeinek tartották, akik éjszaka vannak jelen, képesek láthatatlanok lenni vagy  állatokká változni. Gyakran őket tartották felelősnek a betegségekért vagy az őrületért. Érdekes, hogy a költői tehetséget is nekik tulajdonították. 

Az iszlám vallásban alapvetően hisznek a dzsinnekben, szabad akarattal rendelkező lényeknek tartják őket, ez által lehetnek jók vagy gonoszak (a gonosz dzsinnek szerepei általában megegyeznek a keresztény kultúra démonaival) is. Allah teremtette őket füsttelen tűzből, úgy ahogy az embert agyagból. A dzsinnek hasonlóan élnek az emberekhez, és az arab viselethez is hasonlóan öltözködnek. Esznek, isznak, házasodnak meghalnak. Az emberek számára láthatatlanok, de mi nem vagyunk azok számukra. 

Egy nem egységesen nézet úgy tartja, hogy minden embernek megvan a saját dzsinnje (qarīn), aki láthatatlan, de folyamatosan próbálja őket rávenni a rossz dolgokra – mint a vállunkon ülő kisördög, akinek hasonló céljai vannak. 

Különböző nézetek vannak a létezésük feltételeiről: egyik szerint valamilyen tárgyhoz vannak kötve, mint az Aladdinban, a másik szerint, mivel szabad akarattal rendelkező lények, ezért mozgásuk sincs semmilyen formában korlátozva. Sokszor megkülönböztetik őket elemekre bontva, mint például a gūl a levegő, a mārid a víz, az ifrīt pedig a tűz elemét testesíti meg mind külső vonásokban, mind természetükben.  Az ifrītek (újkori értelmezésben ők a leghatalmasabb dzsinnek) egyébként az egyiptomi mitológiában is fontos szerepet kaptak, ugyanis régen úgy tartották, hogy a piramisok között kutya alakot öltve csalták el áldozataikat. Némelyik hiedelem szerint akkora erővel is bírtak, hogy az embereket is át tudták változtatni állattá. 

Eredetileg azonban a māridok voltak a legerősebb dzsinnek, ezért arrogánsak és büszkék is voltak, de megfelelő érvek mellett rá lehetett őket venni, hogy segítsenek az embereknek, esetleg kívánságot is teljesítsenek, viszont ezekért mindig hatalmas árat kellett fizetni.