© 2024 legjobbesemenyek minden jog fenntartva.
kapcsolat@legjobbesemenyek.hu
Az olasz zene a világ egyik legismertebb zenei stílusa, amely évtizedek óta rengeteg embert szórakoztat. Számos olyan énekes és együttes van, akiknek a dalai ma is rendszeresen felcsendülnek a rádiókban és a koncertszínpadokon. Összegyűjtöttünk öt olyan előadót, akik meghatározó szerepet játszottak az olasz könnyűzenében.
Az olasz popzene egyik legismertebb együttese, amely a ’70-es és ’80-as években hatalmas sikereket aratott Európa-szerte. Az együttes 1967-ben alakult eredetileg négy taggal, mára azonban már csak hárman maradtak. Magyarországon is hatalmas sikerük van, hiszen Budapesten több teltházas koncertjük is volt már, illetve a Kaposvári Nemzetközi Kamarazenei Fesztiválon is felléptek 2014-ben.
1984-ben a Sanremói dalfesztiválon megnyerte az „Év Hangja” díjat, ami után karrierje igazi áttörést ért el. Albumai romantikus, önéletrajzi balladákat és erősen rock stílusú dalokat is tartalmaznak, melyek a legtöbb esetben olaszul és spanyolul is megszületnek. 16 stúdióalbuma, 37 hivatalos kislemeze, és több száz saját dala van, ezen kívül több mint 80 millió lemezt adott el világszerte, ezzel minden idők egyik legsikeresebb olasz előadójának számít.
Eredetileg jogtudományt tanult, majd az egyetem befejeztével egy évig ügyvédként is dolgozott, mielőtt teljesen a zenének szentelte volna az életét. Bocelli 12 éves kora óta vak, ennek ellenére több hangszeren is játszik, és számos sikeres albuma született az évek során. 1995-ben negyedik lett a Sanremói Dalfesztiválon a Con te partirò című dallal, amelynek angol nyelvű változata a Time to say goodbye. Ezzel egész Európában befutott, majd 2000-ben Amerikában is turnézott.
Eredetileg az Albatros nevű együttes tagja volt és 1970-ben vált ismertté a neve. Szólókarrierje ‘78-ban indult el, és két évvel később meg is nyerte a Sanremói Dalfesztivált. Híres dalát, a L’Italiano-t, 1983-ban adta ki, amivel nemzetközi sikereket is elért, 1990-ben pedig első helyezést ért el az Eurovíziós Dalfesztiválon is.
A Måneskin egy egészen fiatal olasz rock együttes, amely 2016-ban alakult. Először utcazenészként kezdtek együtt zenélni a tagok, áttörést pedig a 2017-es X-Factorral értek el, ahol 2. helyen végeztek. Nemzetközi sikereket pedig az Eurovíziós Dalfesztivál megnyerésével szereztek 2021-ben. 2022-ig a Måneskin becslések szerint 40 millió eladott példánnyal és több mint 4 milliárd streameléssel rendelkezik globálisan.
Ezek az előadók és dalaik jól mutatják, hogy az olasz zene évtizedek óta töretlenül népszerű. Ha pedig szívesen meghallgatnád élőben is a legismertebb olasz slágereket, október 29. és november 1. között az I Dolci Signori ad koncertet Debrecenben, Győrben, Pécsen és Szegeden. A zenekar műsorában olyan előadók legismertebb dalai csendülnek fel, mint Eros Ramazzotti, Zucchero, Toto Cutugno vagy Ricchi e Poveri, így garantált az igazi olasz hangulat.
A „Feliratkozás” gomb megnyomásával elfogadja az adatkezelési tájékoztatónkat, amelyet ide kattintva tud elolvasni!
© 2024 legjobbesemenyek minden jog fenntartva.
kapcsolat@legjobbesemenyek.hu