Olaszország legszebb építészeti remekművei

Olaszország a világ egyik leggazdagabb építészeti örökségével rendelkező országa, ahol az ókori római emlékektől a reneszánsz és gótikus mesterművekig számos világhírű épület található. Ezek a csodálatos építmények évente turisták millióit vonzzák az országba, te láttad már élőben valamelyiket?

Római Colosseum

Eredeti nevén az Amphitheatrum Flavium, a Colosseum nevet a középkorban Néró császár után kapta, akinek hatalmas 30 m-es (kolosszus) szobra állt az aréna mellett. 69-ben kezdték építeni és 80-ban fejezték be. Elkészültét 100 napig ünnepelték 5000 vadállat elejtésével. Eredetileg gladiátorharcok és más játékok otthonául szolgált, és 50-55 ezer ember befogadására volt képes. Mintegy 80 bejárattal rendelkezett, hogy a hatalmas tömeg viszonylag torlódás mentesen tudjon ki-be közlekedni. Belsejében az ülések és padlózat szinte teljesen megsemmisült egy 217-i tűzvészben, 1320-ra pedig a teljes déli része leomlott, ennek köveit pedig elhordták, hogy más épületeket építhessenek belőle. 

Pisai ferde torony

A pisai ferde torony egy különálló harangtorony, amely a pisai katedrálishoz tartozik. A tornyot 1173-ban kezdték el építeni, és 1178-ig elkészült az első két emelet. A harmadik emeletet kezdték építeni, amikor először jelentkezett a stabilitással való probléma, ugyanis a talaj annyira gyenge volt, hogy megsüllyedt. Így az építkezés körülbelül 100 évig szünetelt – szerencsére ennyi idő alatt megszilárdult a talaj – különböző okokból. 1272-ben folytatódott az építkezés, aminek keretein belül a dőlés szöggel ellentétes irányba építettek még három emeletet – ez 1284-ben fejeződött be. Itt szintén 100 évre leálltak a munkálatok, és a torony 1372-re készült el. Innentől kezdve a toronynak volt pár száz év nyugta, egészen 1838-ig, amikor úgy döntöttek, hogy egy utat ásnak a torony köré, hogy láthatóvá váljon az alja. Ez természetesen további dőléshez vezetett, amit aztán még Mussolini is súlyosbított, azzal a próbálkozásával, hogy kiegyenesíti a tornyot, úgy, hogy betont önt az aljára – ez csak tovább süllyesztette. Ez után több próbálkozás is volt a helyreállításán, de végül 2001-ben került olyan állapotba, hogy ne legyen túl veszélyes a látogatásra, de azóta is szigorúan őrzik, ezzel a pisai ferde torony lett a világon az egyik legszigorúbban őrzött emlékmű. 

Milánói Dóm

A város legnagyobb attrakciója, egyben Olaszország legjelentősebb gótikus temploma, a világnak pedig a harmadik legnagyobb temploma. Közel 600 éven keresztül épült, ennek köszönhetően több stílusjegy is fellelhető benne a gótika mellet, mint például a klasszicista barokk homlokzata. Összesen 135 toronnyal rendelkezik, amelyen közel száz vízköpő, és több mint kétezer szobor található.

Természetesen rengeteg más épületről is lehetne még írni, mint például a velencei Dómról vagy a vatikáni Szent Péter Bazilikáról, de ezekről talán egy későbbi cikkben olvashattok. Ha pedig szeretnétek élőben megtapasztalni az olasz kultúra egy részét, akkor ott a helyetek május 23-án a Barba Negrában az I Dolci Signori koncerten, akik a legismertebb olasz dalokkal készülnek nektek!

© 2024 legjobbesemenyek minden jog fenntartva.

kapcsolat@legjobbesemenyek.hu